Marosvásárhelyen az úzvölgyi román huligánok vezére – élő videó

George Simion, akit onnan ismerhetünk, hogy ő volt az, aki telekürtölte a román sajtót azzal, hogy az úzvölgyi temetőnél megverték, illetve egyik vezetője az Úzvölgyébe betörő huligánbandáknak, ma Marosvásárhelyre látogat, hiszen a román trikolórt kell megünnepelni, egyúttal persze azt is, hogy Erdély 102 éve Romániához tartozik. (A 102 a Simion-féle matek eredménye, nem az enyém!)…

Az úzvölgyi provokátorok I.rész: sötét figura a múltból

Most, hogy kezdenek lenyugodni az úzvölgyi temetővel kapcsolatos kedélyek, úgy gondoltuk, ideje lenne kicsit megpiszkálni, mi is történt, vagy még inkább, kik is keltették a feszültséget. Ugyanis Erdély-szerte az a vélemény vert gyökeret, hogy az úzvölgyi botrány a marosvásárhelyi fekete március forgatókönyvét követi. S bár kissé erőltetett a hasonlat, és nem is tartunk ott, mint…