hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Szerelem utolsó vérig: választási együttműködésről tárgyalt az MPP és az EMNP elnöksége

A jövő évi választási együttműködésről tárgyalt az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége. A két párt vezető testületének a Kolozsváron tartott szerdai együttes üléséről kiadott közleményt csütörtökön juttatta el mindkét párt sajtóirodája az MTI-hez. A közlemény szerint a két párt vezetői áttekintették a szervezeteik működésének összehangolásával kapcsolatos lehetőségeket, és azt, hogy miként fűzhetnék szorosabbra együttműködésüket a 2020-ban esedékes romániai önkormányzati és parlamenti választásokra. Ez már nem az első próbálkozása a két minipártnak, de úgy hajtják magukat utolsó várig. Hiába na, ilyen ez a szerelem…

hirdetés
hirdetés

A tanácskozás résztvevői kiértékelték a romániai államelnök-választás első fordulójának eredményeit, és egyetértettek abban, hogy mihamarabb ki kell terjeszteni a magyar–magyar párbeszédet Erdély valamennyi magyar politikai érdekvédelmi szervezetére. „A Néppárt és az MPP elnökségei – az államelnök-választás első fordulós eredményeinek fényében – ismételten felszólítják az RMDSZ vezetőit, hogy legyenek partnerek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásában” – áll a közleményben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékeként létrejött két kisebb párt között feszült volt a viszony az elmúlt időszakban, de a helyi szintű együttműködésükre is volt példa. Az MPP 2014 márciusában együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ-szel, melyet 2016-ban úgy módosítottak, hogy az MPP két politikusa az RMDSZ jele alatt szerezhetett parlamenti képviselői mandátumot. Az EMNP mindvégig megőrizte ellenzékiségét. A két kis párt közeledése az MPP RMDSZ-től való eltávolodásával párhuzamosan történik. Az MPP októberben kizárta a soraiból Biró Zsolt korábbi elnököt, aki az RMDSZ-szel való együttműködési megállapodás aláírója és elkötelezettje volt.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés