hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

RMDSZ-es javaslat: a nép csak ne szavazzon!

A népszavazás intézményét súlyosan csorbító határozatot fogadott el a román parlament – az EP-választások napján nem lehet népszavazást tartani. A javaslatot Márton Árpád, az RMDSZ képviselője nyújtotta be, a PSD-s többség pedig kapott az alkalmon és megszavazta azt.
hirdetés
hirdetés
A törvénymódosítás körülményeinek ismeretéhez hozzátartozik az is, hogy Klaus Iohannis államfő 2017 januárjában belengette, hogy az igazságügyi törvénymódosítások kérdésében nem zárja ki a népszavazás kiírását. Hasonló tartalmú nyilatkozatokat tett az államfő a tavalyi év utolsó hónapjaiban is, megemlítve, hogy felkérte tanácsadóit vizsgálják meg a népszavazás kiírásának lehetőségét.
Könnyen kikövetkeztethető: amennyiben a téma kapcsán népszavazás kiírására kerülne sor, úgy az alapjaiban tematizálná az EP-választásokat, ami a kormányzó PSD-nek igencsak kellemetlen lehet, ahogy az őket csendben támogató RMDSZ-nek is, ugyanis az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos módosítások a román társadalom vehemens ellenállásába ütköztek.
Tavaly szeptemberben aztán 36 PSD-s és 1 ALDE-s szenátor a választási törvényeket célzó módsító indítványt nyújtott be a parlamentnek, azonban ebben még nem szerepelt az, hogy az Európai Parlamenti választások napján nem lehet népszavazást tartani.

S akkor jött Márton Árpád,

aki november 27-én a képviselőház jogi bizottságához nyújtotta be javaslatát, miszerint az EP-választásról törvény kiegészül a következőkkel: a szavazás napján sem országos, sem helyi, sem más típusú választás, sem népszavazás, nem tartható!
Három héttel később a Parlament el is fogadta, így, ebben a formában, mivel ezt az alkotmánybíróságon senki sem támadta meg, a törvény most Klaus Iohannis államfő asztalán fekszik, akinek 20 napja maradt, hogy döntsön: visszaküldi a parlamentnek, az alkotmánybírósághoz fordul, vagy elküldi a Hivatalos Közlönynek, hogy életbe lépjen.
Márton Árpád lépése ugyanakkor több szempontból is érthetetlen, ha nem épp kifogásolható – először is, mint a magyar érdekvédő szövetség képviselője nem igazán látni az összefüggést a magyarok jogainak bővítése és a törvény szövege között. Valószínűleg azért nem látni ilyesmit, mert nincs: miért lenne jó az nekünk, erdélyi magyaroknak, ha korlátozzák a népszavazás intézményét?
A Szövetség szempontjából is nehezen magyarázható, hiszen maga az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a család fogalmáról tartott októberi népszavazás idején a szavazáson való részvételre buzdított, mondván, hogy „nagyon fontos gyakorolni a demokratikus jogainkat és el kell menni szavazni, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kérdésről” – ahogy erről a Transindex akkoriban beszámolt.
A népszavazás és a Márton Árpád-féle javaslat benyújtása között pedig két hónap sem telt el – adódik a kérdés: ennyit tart az RMDSZ-nél a népszavazás intézményének fontossága?
(Nethuszár)
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés