hirdetés
hirdetés
AK'47RIPOSZT

Meghalt Hajdú Győző, a magyar nemzetiségű román hazafi

Meghalt Hajdú Győző, a marosvásárhelyi magyarság által megvetett és kirekesztett, ám kommunista rendszerbéli bűnei miatt soha felelősségre nem vont, önmagát magyar nemzetiségű román hazafiként meghatározó egykori Igaz Szó-főszerkesztő, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának volt a tagja.

hirdetés
hirdetés

Az 1989-es rendszerváltás után sem tagadta meg múltját, Ceaușescu egykori udvari költője olyan emberek keblén talált vigaszt, mint a szintén udvari költő, valamint magyar- és zsidóellenes kijelentéseiről, politikai tevékenységéről elhíresül Adrian Păunescu vagy Corneliu Vadim Tudor.

Hajdú Győző megpróbált egy Impreuna-Együtt román–magyar vegyespártot is beindítani, Orbán Viktort és a Fideszt bíráló cikkeket írt a magyarellenes uszításairól ismert marosvásárhelyi Cuvântul Liber című napilapba, ahol a a magyar politika és kormány európaiságát kérte számon – hithű komcsiként, a diktatúra egyik kiszolgálójaként és bizonyított besúgóként tette mindezt, igaz, komolyabb eljárások soha nem indultak ellen, múltja valahogy nem vált a közbeszéd éles tárgyává.

A Székelykocsárdon reformátusként született, majd román hazafiként és ortodoxként meghaló Hajdú Győzőt szűkebb rokonságán és a még életben levő egykori KB-tagtársain kívül nem sokan siratják.

(Ghonzó/Nethuszár – borítókép: Hajdú Győző (balra) és Adrian Paunescu, kép forrása: Maszol)

Búcsúzásként íme Hajdú elvtárs 1985-ből származó, Ioan Ungureanu, a Maros megyei első-titkárnak címzett “levele”, egyszerűen nevén nevezve: feljelentése:

IOAN UNGUR ELVTÁRSNAK,

Kedves Ungur Elvtárs!

Amint arról telefonon is értesítettem, éppen hogy megérkeztem Varsóból, máris elküldtek a budapesti Kulturális Fórumra, ahonnan nemrég tértem vissza. Elhatároztam, hogy feljegyzést írok észrevételeimről egyenesen a Köztársaság elnökének, Nicolae Ceausescu elvtársnak. Az anyagot befejeztem, és átadtam átírás végett Luhet elvtársnak. Kérem, fussa át. Igyekeztem minden lényegeset érinteni, amiről a titkár elvtársnak tudnia kell. Ehhez az ismertető anyaghoz még a következőket szeretném hozzátenni: az én helyzetem a Fórumon meglehetősen bonyolult volt, de – amint az természetes – ezúttal is mindent megtettem, hogy valamennyi akadályt legyőzve becsülettel és méltósággal szolgáljam hazám ügyét.

A Nicolae Ceausescu elvtársnak előkészített ismertető anyagból kitűnik, hogy sok teendőnk van még elsősorban itthon, nálunk, a folyóiratok szerkesztőségeiben és általában az írószövetségen belül a negatív jelenségek kiküszöbölése végett. Szükséges lenne mindenekelőtt néhány lényeges kérdést tisztázni.

hirdetés
hirdetés

Pl.: Ki, hogyan és milyen utakon tud kéziratokat külföldre juttatni? Vagy egy másik alapvető probléma: azok, akik ellenzéki magatartást tanúsítanak, és hosszabb ideje szemben állnak a párt politikájával, államunkkal és főleg pártunk nemzeti forradalmi politikájával, nem tölthetnek be politikai jelentőségű funkciókat szerkesztőségek és kiadók vezetőségében. Mivel ez a dolog több szerkesztőséget is érint, és nem is föltétlenül csak a romániai magyar publicisztika területét, hanem kiterjed különböző román nyelvű szerkesztőségekre és néhány bukaresti kiadóra is, kedvező megoldást – amint az magától értetődik – csak a legmagasabb szintről lehet kieszközölni, mégpedig oly módon, hogy minden szerkesztőség és kiadó vesse fel a problémát a legrövidebb időn belül. Úgy gondolom, ennek az ügynek az elrendezése nagyon fontos lenne, mivel nap mint nap számtalan nehézséget okoz a szerkesztőségi aknamunka.

Ugyanígy nagyon lényegesnek gondolom, hogy az illetékes fórumok részesítsék megkülönböztetett figyelemben azokat a romániai magyar értelmiségieket (írókat, művészeket stb.), akik jobbára formális házasság révén települnek át Magyarországra. Ezúttal is alkalmam volt megfigyelni Budapesten, hogy milyen negatív tevékenységet fejtenek ki ezek az elemek hazánk ellen. Ha csak a marosvásárhelyi Nemzeti Színházat vesszük példának, ott is láthatjuk, hogy az utóbbi években egy elég nagy csoport települt át Budapestre, nagy részük olyan indokokkal, amelyekről hatóságaink is tudták, hogy hamisak és hazugok. Az áttelepültek között van olyan is, aki évente tízszer-tizenötször jön Romániába, és hamis információkat gyűjt össze itt Marosvásárhelyen, amelyeket azután Budapesten terjeszt, hogy aláássa hazánk tekintélyét (például Ferenczi Csongor és Borbáth Ottília).

Külön probléma a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola helyzete. Tájékoztatták-e már Önt valaha is arról, hogy amióta csak fennáll az az intézmény, az itt végző hallgatók jelentős hányada külföldre, Magyarországra emigrál. Abszurd dolog olyan intézményt fenntartani, melynek diákjai a diplomájukkal együtt elhagyják az országot szintén formális házasságok útján. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarországon több színtársulat kitelne azokból, akik Marosvásárhelyen végeztek. A megoldás természetesen nem az intézmény feloszlatása, hanem a fiatalok hazafias nevelése, amely megszilárdítaná a hazához való ragaszkodásukat. Ezenkívül adminisztratív úton is köteleznünk kell a végzősöket arra, hogy a diploma kézhezvételével egy időben aláírjanak egy szerződést, amely hazájukhoz köti őket. Ha ezt nem tesszük, akkor nagy anyagi ráfordítással a külföld számára képezünk magyar nyelvű színészeket. Nem hiszem, hogy az intézmény jelenlegi rektora (Csorba András), akár erkölcsi és politikai szempontból, akár (lévén súlyos beteg) egészségügyi szempontból alkalmas lenne arra, hogy egészséges, pártos szellemben nevelje a diákokat.

Végül engedje meg, hogy egy személyes megjegyzést is tegyek azzal kapcsolatban, amit feleségem, Ádám Erzsébet futólag már említett Önnek. A budapesti Kulturális Fórumon való szereplésem botrányos reakciókat váltott ki a színház nacionalista beállítottságú elemei körében. Hunyadi András többek jelenlétében kihívóan és ordibálva kérdőre vonta a feleségemet, hogy mit keres Hajdú Győző a Fórumon, és miért nincs ott helyette a Magyarországon és világszerte is ismert Sütő András. Ugyancsak ezekben a napokban Zalányi Gyula színész szintén durván letámadta feleségemet, mindkettőnket kompromittáló, gyűlölködő szavakat ordítva tört rá. A feleségemnek sajnos sok szenvedést okoz a színház két nacionalista beállítottságú rendezője, Hunyadi András és Kincses Elemér. A feleségemet sorozatosan bántó megjegyzések érik az én őszinte román patriotizmusom miatt. Most már annyira elfajult a dolog, hogy a feleségemet a nevem hallatán „az anyjába” küldik, és nem akad senki, se a párttitkár, se a művészeti aligazgató, akiknek a jelenlétében ilyen jelenetek lezajlottak, hogy megvédené őt az ehhez hasonló huligán támadásoktól.

Igen tisztelt Ungur elvtárs, higgye el, nem túlozzuk el a valóságot. Ezek a szomorú esetek megmérgezik az egész életünket. Én nem harcolok azért, hogy a feleségem főszerepeket kapjon, hogy a megérdemeltnél nagyobb elismerésben részesüljön, csupán az erkölcsi, a humanizmus követelményeinek a minimumára hivatkozom, amikor azt mondom, hogy ami történik, az már elviselhetetlen, hogy a feleségemet nincs joguk megalázni miattam a munkahelyén.

Köszönöm Önnek, drága Ungur elvtárs, a támogatást, a gondoskodást, mindent, amit értünk tett a színház tavaszi társulati ülésén. Kérem, támogasson minket ezután is, hogy Ádám Erzsébet tovább dolgozhasson akadálytalanul, képességei szerint úgy, mint a színház bármely más tagja.

Amennyiben ideje engedi, és kívánja, hogy a fenti információkat még több adattal is kiegészítsem, kérem, értesítsen, hogy teljes odaadással a rendelkezésére állhassak.

Különös tisztelettel!

Marosvásárhely, 1985. nov. 28.

(Forrás: Beszélő)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés