hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Identitás

Számomra egy jó ideig problémát okozott az identitásom. Erdélyben születtem, magyarként. Gyerekkoromban román emberek néha rám szóltak az utcán, “te bozgor (hazátlan), ha magyarul akarsz beszélni költözz Magyarországra!” A szüleim próbáltak is Magyarországra költözni, de az akkori kormány nem fogadott be.

hirdetés
hirdetés

Így aztán inkább Amerikába költöztünk. És itt hallottam először magyaroktól azt: ha Romániában születtem, akkor román vagyok. Ez teljesen szíven ütött. Ha nem tartozok se a románokhoz, se a magyarokhoz, akkor én ki is vagyok?

Mi más lehetnék, ha Amerikában élek, akkor leszek amerikai. Nagy erővel próbáltam az akcentusomat minél amerikaibbá tenni, de sehogy sem sikerült. Ahogy kinyitottam a számat, rákérdeztek, hova valósi vagyok? Mondtam, hogy Romániából, de magyar vagyok. Nem értették.

Aztán csak annyit feleltem, hogy magyar vagyok, és ezzel majdnem sikerült elintéznem a dolgot, amikor egyszer csak 11.-ben meghallottam az iskolai hangosbemondón a nevem – Máriá Hánoszi – nézek körül, hogy ki ez, és nagy meglepetésemre rájöttem, hogy bizony én vagyok – a nevem spanyolul kiejtve (annyira gyakori a Maria név a latinok között, hogy sokan azt hiszik, Maria csak spanyol lehet).

Akkor elhatároztam, hogy megváltoztatom a nevem Mary-re. Ilyen névvel csak nem fogják gondolni, hogy latina vagyok, és amerikaibb is leszek.

De persze mindez nem számított. Amikor amerikai turistákkal találkoztam egy üdülőhelyen Mexikóban, egy másodpercig sem gondolták, hogy honfitársuk vagyok, hiába mutatkoztam be Mary-ként.

Mindez sok évvel ezelőtt volt. Ma már nem akarok amerikainak mutatkozni, mert nem vagyok az. Az identitásom (erdélyi származású) magyar, aki Amerikában él, és hálás a befogadó országnak. Nem szeretem a kötőjeles dolgokat, ezért nem vagyok sem magyar–amerikai, sem amerikai–magyar. Magyar vagyok. És a nevem Mária.

Mindezt azért írtam most le, mert a kezembe akadt egy cikk egy félig filippínó, félig fehér nő tollából, amiben leírja, hogy milyen nehéz volt neki bármelyik csoporthoz is tartoznia. A filippínó közösség nem fogadta el mint filippínó, mert kinézetre inkább fehérnek tűnt, de csak fehérnek sem fogadta el magát, mert ezzel megtagadta volna a filippínó apja családját. A legjobban más félvér gyerekekkel érezte jól magát. Manapság rájött arra, hogy ő nem fél ez, vagy fél az, hanem egy egész filippínó és amerikai is.

Tudom, hogy több magyar ismerősömnek a gyereke apja vagy anyja nem fehér. Érdekelne, a ti gyerekeitek hogyan élik meg az identitásukat?

hirdetés
hirdetés

Forrás: Jánossy Mária, Amerikában élő vásárhelyi magyar
(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés