hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Balhé a marosi RMDSZ-ben: megye kontra város, vagy Vass Levente végre rendet rak?

A Nethuszár korábban beszámolt már a marosvásárhelyi helyi önkormányzati RMDSZ-es képviselők (erdélyi elnevezésben: tanácsos) eufemista módon most csak felemásnak nevezett tevékenységéről. Makkai Gergely alpolgármester például ravaszul addig szavaztatta a helyi képviselő testületet, amíg az megszavazta a hírhedtté vált dél-koreai utat, ezen felül az illetőt a hatóságok is kérdőre vonnák, amiért korábban, még a meteorológiai intézet igazgatójaként saját rokonait alkalmazta.

Marosvásárhelyi körökben már jó ideje terjed a pletyka, hogy a városi és a megyei szervezet, illetve a városi választmány elnöke, Vass Levente és a városi tanácsosok között nem felhőtlen a viszony – ám, dacára az egyre elégedetlenebb, és az RMDSZ-től egyre inkább elpártoló magyar közösség lázadásának a városi RMDSZ vezetése mindezidáig nem lépett a botrányos viselkedésükkel figyelmet magukra felhívó képviselők tyúkszemére.

 

A helyzet változni látszik, a Maros megyei Területi Állandó Tanács olyan határozattervezettel állt elő, amely igencsak rövidre fogná a pórázt, ami az RMDSZ színeiben a (bal)sors iróniája okán megválasztott képviselők mozgásterét illeti. A TÁT szerint a helyi RMDSZ-frakció vonuljon ellenzékbe (mindeddig úgy tudtuk, hogy ott vannak, csak cselekedeteik alapján vontuk ezt kétségbe), tartsa be a frakciófegyelmet, a városi határozattervezeteket megszavazásuk előtt egyeztessék az RMDSZ megyei elnökével – aki ezzel amolyan teljhatalmat kapna, hiszen, a határozattervezet szerint, amennyiben véleménykülönbség áll fent a városi szervezet elnöke, illetve a frakcióvezető és a megyei elnök között, akkor a megyei elnök szava dönt – ami fölöttébb fura egy demokráciában (jó, ez Romániában eufemizmus), lévén, hogy a megyei elnök nem a köz által megválasztott személy, legitimitása így mérsékeltebb, mint a város polgárai által megválasztott tanácsosé – gondoljuk mi, akiknél a józan paraszti ész még nem ment szabadságra. Ugyanakkor az is tény, hogy a városi szervezetnek mindeddig nem sikerült az egyre inkább elszabadult hajóágyúként viselkedő helyi tanácsosokkal zöld ágra vergődnie, holott eddigi tevékenységükkel jobbára csak károkat okoztak úgy a város polgárainak, mint a helyi magyarságnak.

A marosvásárhelyi képviselőtestület RMDSZ-es tanácsosai – tény s való – hibát hibára halmoztak az elmúlt években: a katolikus gimnázium alapítása körüli botrány idején a Kritiq.eu három részes cikksorozatban tette közzé, hogy bizony a helyi képviselők nem voltak a helyzet magaslatán (újabb eufemizmus), amikor az alapítás jogi részét intézték, a korrupciós ügyek szinte napirenden vannak, alapos a gyanú (még egy eufemizmus), hogy összejátszanak Dorin Florea polgármesterrel, és a büntetőeljárás alá vont, hivatalosan jogi hatalommal nem bíró, ám a polgármester jobbkezeként közismert Claudiu Maior utasításai szerint járnak el – mondogatják egymás között egyre gyakrabban Vásárhely utcáin a helyi magyarok.

Akárhogy is, vigyázó szemünk Vásárhelyre vetjük, és, mi tagadás, egy kicsit drukkolunk is a TÁT-nak,

(Forrás: Punctul.ro)