hirdetés
hirdetés
10 százalékRIPOSZT

Az emberjogizmus lassan őrlő malmai: 24 év után született meg az első kártérítés Boszniában

Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában – közölte értesülését a Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál kedden. 

hirdetés
hirdetés

A boszniai bíróságok már több mit kéttucatnyi esetben hoztak elmarasztaló ítéletet olyan férfiak ellen, akik az 1992-1995-ös boszniai háború idején nemi erőszakot követtek el civil nőkön. A bíróság több esetben is azonnali anyagi kártérítést is megítélt a sértetteknek, így a hosszadalmas polgári perek – amelyek a bűnösség kimondása után a kártérítésért folytak – elkerülhetők lettek. Mindezidáig azonban egyetlen elítélt sem fizette ki a megítélt kártérítést. Most viszont két elítélt összesen 30 ezer konvertibilis márkát (több mint ötmillió forint) fizetett ki kártérítésként az áldozatának.

Az áldozat ügyvédje kijelentette, nehéz volt biztosítani, hogy valóban fizessenek, az esetek 95 százalékában ugyanis az elítéltek azt állítják, nincs pénzük a kártérítésre, és nincs semmilyen jogi lehetőség arra, hogy behajtsák az ilyen jellegű tartozásokat. Gyakran előfordul, hogy az elítéltek már korábban másra ruházzák át ingatlanjaikat vagy elajándékozzák értékeiket, hogy ne kelljen fizetniük – a jogi intézmények pedig tehetetlenségre hivatkoznak, abban az országban, amelyet hivatalosan is az Európai Unió vezet, bábáskodásuk nélkül senki sem kerülhet hatalomra Boszniában.

A boszniai háborúnak több mint százezer halálos áldozata volt, és mintegy egymillió embernek kellett elhagynia otthonát. A legismertebb tömeggyilkosság Srebrenicában történt, ahol a szerv reguláris és irreguláris hadsereg több tízezer bosnyák civil mészárolt le, a helyszínen tartózkodó holland békefenntartók együttérzésről sem tanúskodó bámészkodása mellett. Az ügyben a holland bíróság nemrég hozott ítéletet, amelyben a holland felelősség mértékét 10%-ban állapította meg. Az esetről szóló beszámolójában a Nethuszár már akkor jelezte: a bicskanyitogató határozat mögött anyagi megfontolások húzódhatnak, ugyanis több ezer megerőszakolt nő, áldozat fordulhat kártérítésért.

A most zajló kártérítés-kifizetés kétségkívül óriási előrelépésnek számít, ugyanakkor a háború nyomasztó emlékei még mindig kísértenek a bíróságokon is: szintén a Balkan Insight híradásából derül ki, hogy a bosnyák bíróság úgy döntött, újratárgyalja nyolc, háborús bűnökkel vádolt bosnyák férfi ügyét. Mustafa Djelilovic, Fadil Covic, Mirsad Sabic, Nezir Kazic, Becir Hujic, Halid Covic, Serif Mesanovic és Nermin Kalember egykori bosnyák katonákat azzal vádolják, hogy a Hadziciban található iskola udvarán szerb és horvát foglyokkal szemben követtek el különböző kegyetlenségeket. A vádlottakat 2018-ban már bűnösnek találták, így az újratárgyalás kétesélyes, fennáll a felmentés lehetősége is, ami vélhetően újra felkavarja az indulatokat.

(MTI, Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó anyagok:

Szkinhedből az iszlám békés követője – interjú Dér Zsolttal

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés