hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

A Trump-Biden háború elérte Romániát: a kicsi Biden román korrupt üzletembert akart megmenteni az FBI egykori igazgatójával szövetkezve

Románia nemzetközi szinten is jegyzett ország, szemben például Magyarországgal, amely egy kis provinciális, unalmas szürkeségnek tűnik az alábbi történet fényében. Rudy Giuliani, New York egykori polgármestere, jelenleg Donald Trump elnök ügyvédje ugyanis korábban azzal fenyegette meg az amerikai elnök elleni impeachment eljárás megindításával fenyegetőző demokratákat, hogy ő is kiteregeti a szennyest Joe Biden egykori alelnök fiáról, aki – minő meglepetés – egy korrupcióval vádolt romániai üzletember érdekében kívánt eljárni.

hirdetés
hirdetés

Rudy bácsi nem beszélt a levegőbe, amikor azzal vágott vissza a Trump-Biden háborúba belemászó demokratáknak, hogy kiteregeti ő is a Biden-fiúcska szennyesét, ha nem hagyják abba a Donald elleni kampányt. És a demokraták nem hagyták annyiban, Rudy bácsi pedig mesélni kezdett.

Az Egyesült Államok 47. alelnökének, Barack Obama elnök hű fegyvertársának fia, Hunter Biden ugyanis azért mozgósította kapcsolatait, hogy Amerika gyakoroljon nyomást Romániára annak érdekében, hogy Puiu Popoviciu román üzletember elleni korrupciós vádakból ne legyen vádemelés. Hunter Biden ebből a célból beszervezte az FBI egykori igazgatóját, Louis Freeh-t, és magát Rudy Giulanit is – azaz: az egykori FBI igazgató, és Trump jelenlegi ügyvédje is Hunter Bidennek dolgozott, bár nem egy időben, de mindketten azért a célért hajtottak, hogy Romániában Puiu Popoviciu megússza.

Az esetnek külön pikantériája, hogy Joe Biden ebben az időben alelnök volt, ilyen minőségében látogatott Romániába, ahol felajánlotta Victor Pontának, hogy Amerika kész segíteni a románoknak, hogy modernizálják gázszállítási és kitermelési eszközeiket, hogy a Fekete-tengeri gázmezőben rejlő nyersanyag eljusson Közép- és Nyugat Európába. Külön hangsúlyozta, hogy Amerika fontosnak tartja a románok harcát a korrupció ellen, és támogatja azt.

Hunter Biden nagy valószínűség szerint apja tudta nélkül „dolgozott” az ügyön, legalábbis nincs bizonyíték arra nézve, hogy Biden-papa tudott volna fia viselt dolgairól, és, ha lehet így fogalmazni, ez még szomorúbb: képzeld el, hogy te vagy a világ első számú hatalmának a képviselője, eljössz Romániába, hogy a korrupció elleni harcra buzdítsad kollégáidat, mellesleg nyélbe üssél egy Amerika számára lényeges üzletet, és közben a fiad ellened dolgozik, te pedig nem tudsz róla. Mennyire ciki ez már?

Puiu Popoviciun végül nem segített a Biden-kölyök: 2016-ban az elsőfokú ítélet kimondta azt, amit 2017-ben megerősítettek: Puiu bűnös a Baneasa-farm körüli telekvásárlások alatt történő befolyással való üzérkedés és megvesztegetés miatt. Puiu lelépett Angliába, és jelenleg is Londonban élvezi az ottani hatóságok nem túl szigorú felügyeletét.

Puiu Popoviciu amúgy Románia egyik leggazdagabb embere, az ingatlanpiac megkerülhetetlen személye. Ceausescu egykori miniszterelnökének, Ion Dinca-nak a lányát, Doinat vette el feleségül, 1990-ben lelépett Amerikába, ahonnan visszatérve elindította a Pizza Hut-ot Romániában, de övé a Kentucky Fried Chicken (KFC) hálózata is, Bukarestben pedig Coposu után a második legnagyobb szállodatulajdonos. Ugyancsak övé a ComputerLand cég is, amit rögtön a forradalom utáni években alapított Nicolae Badeaval együtt, aki Ion Dinca másik lányát vette el feleségül, és a Dinamo Bukarest fociklub egyik legnagyobb részvényese.

Na, ezek között élünk mi – mint egy nagy család!

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés