Uniós alapok felhasználása: Románia második az EU-ban

Románia a 2. helyen áll az Európai Unióban a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben elérhető kohéziós alapok lehívásának tekintetében – közölte pénteken a Facebook-oldalán az európai projektekért felelős miniszter. hirdetés hirdetés Adrian Câciu bejegyzése szerint összesen 23,113 milliárd eurót hívott le az ország a kohéziós alapokból, az abszorpciós ráta pedig elérte a 96 százalékot. Emellett további…

Átszervezik a kutatási és a családügyi tárcákat

Újabb két minisztérium – a kutatási és a családügyi tárca – átszervezését jelentette be a pénteki kormányülés elején Marcel Ciolacu. hirdetés hirdetés A miniszterelnök elmondta, hogy az év közepéig az összes minisztériumnak karcsúbb és hatékonyabb struktúrája lesz, az intézményekben csökkentik a bürokráciát. FORRÁS: AGERPRES (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on…

1,2 milliárd lejt juttat a kormány a gazdáknak

Pénteki ülésén a kormány elfogad két határozatot, amelyekkel több mint 1,2 milliárd lej juttat a növénytermesztő és az állattenyésztő gazdáknak – jelentette be a kormányülés elején a miniszterelnök. hirdetés hirdetés Marcel Ciolacu közlése szerint a jogszabályok az európai alapokból finanszírozott átmeneti mezőgazdasági támogatások kifizetéséről rendelkeznek. Az összegből több mint 550.000 növénytermesztő és 200.000 állattenyésztő részesül.…

Elköltözik a román kormány

Jövő évben elkezdődnek a Victoria-palota felújítási munkálatai, ezért a parlament egyik épületszárnyába költözteti székhelyét a kormány – jelentette be pénteken Marcel Ciolacu. hirdetés hirdetés A kormányülés elején nyilatkozó miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a felújítási munkálatokat uniós alapokból finanszírozzák. FORRÁS: AGERPRES (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share…

2 milliárd eurót kaszált az állam a zöldkötvényeken

A román államnak az első zöldkötvény-kibocsátásból 2 milliárd eurós bevétele származott – jelentette be a pénteki kormányülés elején a miniszterelnök. hirdetés hirdetés Marcel Ciolacu közlése szerint az összegből olyan beruházások finanszírozhatók, mint metrószakaszok vagy villamosított vasútvonalak építése. FORRÁS: AGERPRES (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share…

Kétmillió palackot váltottunk vissza januárban

2024 januárjában több mint kétmillió italcsomagolást váltottak vissza országszerte a fogyasztók a betétdíjas visszaváltási rendszeren (SGR) keresztül – jelentette be csütörtökön a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet a Facebook-on írt erről, rámutatva, hogy kevesebb mint három hónappal az elindítása után a betétdíjas visszaváltási rendszer még nagyon kezdeti fázisban van, de a visszaváltás mértékére vonatkozó eddigi adatok…

Isărescu: az infláció csökkenése után jöhet az alapkamatcsökkentés

A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa megvitatta az alapkamat csökkentésének lehetséges ütemtervét, de csak két hónap múlva derül ki, hogy a januári emelkedés után egyértelműen csökken-e az infláció – jelentette ki a jegybank inflációs jelentését ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu. hirdetés hirdetés A BNR vezetője elmondta: az előrejelzések szerint idén csökken az infláció, de egyelőre…

Meghalt Alekszej Navalnij

Alekszandr Navalnij ismert orosz ellenzéki politikus és antikorrupciós aktivista életét vesztette abban az Északi-sarkkörtől nem messze levő büntetőtelepen, ahol Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz diktátor akaratából 19 éves börtönbüntetését töltötte. hirdetés hirdetés A Moszkva régió északi falujában született Alekszandr Navalnij Putyin legkeményebb kritikusaként vált ismertté, a moszkvai főpolgármesteri választáson a 2013-ban elért 27 százalékos eredményével sokáig…

A döntés napja: ma eldől a „komászáré” sorsa

A koalíció két pártja, a PSD és a PNL képviselői ma délután újra találkozunk, hogy megvitassák és döntsenek a választások összevonásáról, azaz: az eredetileg szeptember 29-re tervezett helyhatósági választást előrehozzák és összevonják a június 9-i európarlamenti választásokkal. hirdetés hirdetés Amennyiben tényleg létezik komoly szándék a választások összevonására, akkor annak a mai a találkozón mindenképp realizálódnia…

Az orosz rezsim felelős Alekszej Navalnij haláláért

Az Európai Unió az orosz rezsimet tartja felelősnek Alekszej Navalnij tragikus haláláért – írta Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke az X-en közzétett bejegyzésében pénteken. „Alekszej Navalnij a szabadság és a demokrácia értékeiért harcolt. Ideáljaiért a végső áldozatot hozta” – írta Michel. hirdetés hirdetés A tanács elnöke őszinte részvétét fejezte ki…