A PNL jóváhagyták a közös listát /folyamatosan frissítve/

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bürója jóváhagyta szerdai ülésén az európai parlamenti és az önkormányzati választások összevonását és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közös jelöltlista állítását az EP-választásokra – nyilatkozták pártforrások. Ezek szerint a döntést 58 támogató, öt ellenszavazattal és két tartózkodás mellett hozták meg. A PNL vezetőtestülete a parlament épületében ülésezett. KORÁBBAN ÍRTUK:…

A románok többsége egyetért a választások összevonásával

A román állampolgárok 53 százaléka egyetért az európai parlamenti és az önkormányzati választások összevonásával – derül ki az Avangarde szerdán ismertetett közvélemény-kutatásából, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megrendelésére készítettek. Az eredmények szerint a megkérdezettek 35 százaléka azt válaszolta, hogy nem ért egyet a két választás összevonásával, 12 százalék pedig…

Pesszimista és belefáradt a háborúba Európa lakossága

Az Európai Külkapcsolatok Tanácsa által több országra kiterjedő felmérésre alapozott tanulmány szerint kontinensünk lakossága megfáradt, Ukrajna győzelmét illetően pesszimista, alig 10 százalék gondolja úgy, hogy Ukrajna győzhet, mi több, a kontinens lakosságának többsége kockázatként tekint a bevándorlókra… hirdetés hirdetés A dokumentumot a teljes körű orosz invázió második évfordulója előtt publikálták, ebből pedig elég világosan kiolvasható:…

Szijjártó Péter: mielőbb fel kell venni a nyugat–balkáni államokat az EU–ba

Az Európai Unió „sírás és jajveszékelés” helyett úgy tudná leginkább elejét venni a Nyugat–Balkánon tapasztalható külső, adott esetben orosz befolyásszerzési kísérleteknek, ha minél előbb felvenné tagjai közé a térség államait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. hirdetés hirdetés A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió és Georgia közötti…

Julian Assange ügyvédei az amerikai kiadatás ellen fellebbeztek

Keresetet nyújtottak be kedden a londoni felsőbíróságon Julian Assange ügyvédei, kérve, hogy a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója fellebbezhessen az amerikai kiadatását lehetővé tévő legutóbbi bírósági végzés ellen. Az évek óta húzódó kiadatási ügyben a londoni bírói fórum szerdán hirdeti ki végleges határozatát. hirdetés hirdetés Az 53 éves, ausztrál állampolgárságú Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint…

Premierul suedez va efectua o vizită vineri, la Budapesta

La invitaţia prim–ministrului Viktor Orbán, premierul suedez Ulf Kristersson va efectua o vizită de lucru la Budapesta în 23 februarie – a anunţat Bertalan Havasi, şeful biroului de presă al prim–ministrului, într–un comunicat. hirdetés hirdetés Tema întâlnirii va fi cooperarea dintre Ungaria şi Suedia în domeniul apărării şi politicii de securitate, precum şi pregătirile pentru…

Hét év alatt csökkentheti Románia 3 százalékra a költségvetési hiányt

Hét évre lehet szüksége Romániának ahhoz, hogy 3 százalékra csökkentse a költségvetési hiányt – nyilatkozta kedden Marcel Bolos pénzügyminiszter. Bolos szerint a deficitnek az Európai Unió legújabb előírásainak megfelelő évi 0,5 százalékpontos csökkentése „nagyon nehéz” kihívás. „Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges–e egy nagyobb kiigazítás. Idén választási év van, a kiadások csökkentése pedig érzékeny téma” –…

Eurostat: közel 110 ezren kértek menedéket az EU–ban novemberben

Novemberben 108 950 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden. A novemberi menekültügyi adatokat tartalmazó jelentés szerint abban a hónapban 6375 volt azon nem uniós állampolgárságú menedékkérők száma,…

Számos hamászost küldött át a szüzekhez az IDF

Számos palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg az utóbbi napon gázai övezeti hadműveletében, ezenkívül elfoglalta a Hamász iszlamista terrorszervezet egyik hadianyag–raktárát, Dél–Libanonban pedig a Hezbollah síita mozgalom fegyvereseit és infrastruktúráját támadta – közölte kedden egy katonai szóvivő. Kórházban meghalt egy 22 éves, ejtőernyős izraeli katona, aki hétfőn megsebesült a harcban – tette hozzá a szóvivő.…