Az ukrán hírszerzés felrobbantott egy orosz olajvezetéket

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján. A szakszolgálat szűkszavú közleményében azt írta, hogy a Rosztovi területen lévő Azov településen robbantották fel a csővezetéket, amelyen keresztül kőolajtermékeket szivattyúztak a helyi olajraktárból az azovi–tengeri kikötő területén lévő tankerekbe. A robbanás után a tartályhajók megrakodását határozatlan időre felfüggesztették – írta a…

Az izraeli csapást tanulmányozza az amerikai kormányzat

Az amerikai kormányzat tanulmányozza az izraeli vizsgálati összefoglalót a Gázában dolgozó segélymunkásokat érő keddi katonai csapásról – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken. John Kirby egy sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, csak az alapos áttekintés után lehet megfogalmazni véleményt, minden korábbi nyilatkozat elhamarkodott volna. Az illetékes kijelentette, hogy nincs olyan amerikai kezdeményezés, amely másik vizsgálatra irányulna. Az…

Marosvásárhelyen tartottak közönségtalálkozót a Most vagy soha! alkotói

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói. A Kultúrpalotában tartott vetítése után Lóth Balázs rendező, Rákay Philip forgatókönyvíró és kreatív producer, valamint a Farkascht alakító Horváth Lajos Ottó színművész válaszolt a közönség kérdéseire. A nézők között többen is voltak olyanok, akik második alkalommal látták az…

A magyar tőke külföldön keres befektetési lehetőségeket

Azért vagyunk itt, mert Magyarországon van felhalmozott tőke, amely most már Magyarországon kívül keres befektetési lehetőségeket – mondta a miniszterelnök pénteken a boszniai Banja Lukában, a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság által rendezett üzleti fórum megnyitóján. Orbán Viktor a vállalkozók előtt felidézte: korábban két határ választotta el Magyarországot és Bosznia–Hercegovinát, „egyet már eltöröltünk, nincs…

A baloldal politikai kampánya nem segít Ilaria Salisnak

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal politikai kampányát a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salisért Giorgia Meloni miniszterelnök, aki a Magyarországon fogva tartott nőről egy televíziós interjúban beszélt. Giorgia Meloni kijelentette, rá és sokakra Olaszországban hatással volt, amikor bilincsben látták belépni a tárgyalóterembe Ilaria Salist. „Mi nem vagyunk hozzászokva, de ezt a bánásmódot Magyarországon nem kizárólag Ilaria…

Oroszországi reptérre csaptak le az ukránok

Az ukrán erők csapást mértek az oroszországi Rosztovi területen lévő morozovszki repülőtérre pénteken, megsemmisítve legalább hat katonai gépet – közölte az az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). A tájékoztatás szerint támadást az SZBU hajtotta végre a hadsereg több egységével közösen. A repülőtéren kijevi információk szerint Szu–34–es bombázók és Szu–27–es vadászrepülők állomásoztak. Oroszország ezeket a repülőgépeket főként…

Újabb nyolcezres csúcs megmászására indul Varga Csaba

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására. Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül első magyarként szeretné megmászni a Himalája–hegység tibeti oldalán (Kína), a nepáli határhoz közel magasodó hegycsúcsot – hangzott el…

A suceavai zsidó temető teljes dokumentációja az interneten

A Jewish Galicia and Bukovina Organization (JGB) honlapjára felkerült a ma Suceava megye területére eső tartozó bukovinai régióban található régi zsidó temető teljes nyilvántartása – számol be a hírről a Jewish Heritage Europe. hirdetés hirdetés A 17. századi temető az egyik legrégebbi zsidó temető Észak-Romániában, a most felkerült index tartalmazza a temető részletes térképét, fényképeket…

Capitalul acumulat în Ungaria caută deja oportunităţi de investiţii în străinătate

Ne aflăm aici pentru că există capital acumulat în Ungaria, care acum caută oportunităţi de investiţii în afara Ungariei – a declarat vineri prim–ministrul ungar la Banja Luka, în Bosnia, cu ocazia deschiderii forumului de afaceri organizat de Ungaria şi Republica Sârbă din Bosnia. Adresându–se antreprenorilor, Viktor Orbán a amintit că înainte existau două frontiere…

Franciaországban 53 milliárdos él, köztük a világ leggazdagabbja

Franciaország 2024–ben tíz új milliárdossal számol, többségük örökös, így a francia milliárdosok száma 53–ra emelkedett – derül ki a Forbes című magazin pénteken közzétett éves rangsorából, amely megerősítette Bernard Arnault–t, az LVMH luxuscég–csoport alapítóját és tulajdonosát a „világ leggazdagabb embere” pozíciójában. A magazin szerint Francoise Bettencourt Meyers, a L’Oréal kozmetikai nagyvállalat örököse „a világ leggazdagabb…