Több ezer ukrán menekültnek segített az Ökumenikus Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet már több ezer menekültnek segített Budapesten a másfél éve működő Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában – mondta a szervezet elnök–igazgatója a közmédiának, miután fogadta Kárpátalja kormányzóját pénteken. Lehel László elmondta, hogy Viktor Mikita kormányzó folyamatosan figyelemmel kíséri a tevékenységüket, rendszeresen találkoznak, és sok segítséget kapnak tőle például a más kormányzóságokkal történő kapcsolatfelvétel során.…

Figyelmeztetést adott ki a jeruzsálemi amerikai nagykövetség

Az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége pénteken figyelmeztette alkalmazottait és családjaikat, hogy ne hagyják el Tel–Avivot és környékét, Jeruzsálem és Beér–Seva határát, miután Irán megtorlással fenyegetődzik a damaszkuszi konzulátusa ellen elkövetett légicsapás miatt. Izrael a következő 24–48 órában közvetlen támadásra készül Iránból az ország déli vagy északi része ellen. Irán ezen a héten több alkalommal is…

Megnőtt az USA területén elkövetett terrortámadások veszélye

Az Egyesült Államokat fenyegető összehangolt terrortámadás megnövekedett veszélyével érvelve kért megnövelt költségvetési forrásokat az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója csütörtökön kongresszusi meghallgatásán. Christopher Wray a Képviselőház 2025–ös költségvetésről szóló bizottsági ülésén azt hangoztatta, hogy október 7. után külföldi terrorszervezetek sora szólított fel támadásokra amerikaiak és szövetségeseik ellen. Megállapította, hogy a legközvetlenebb veszélyforrást ma az…

A hétvégi magyar iskolák szerepe kiemelt a magyar közösségek megmaradásában

A diaszpórában, világszerte működő hétvégi magyar iskolák kiemelt szerepet játszanak a magyar közösségek megmaradásában, a magyar kultúra és nyelv megőrzésében – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten. A magyar kormány számára azok a magyar gyerekek is fontosak, akik a Kárpát-medencén kívül élnek – közölte Potápi Árpád János, a hétvégi magyar iskolák hetedik…

Guvernul Ungariei sprijină educaţia minorităţilor etnice

Guvernul Ungariei sprijină educaţia minorităţilor etnice cu burse, compensaţii ale cheltuielilor cu utilităţile şi investiţii, a declarat Miklós Soltész, secretar de stat în cadrul Cancelariei Prim–Ministrului, responsabil pentru relaţia cu cultele, minorităţile şi societatea civilă, vineri, în Parlamentul Ungariei. Politicianul a amintit că până în 2010, organizaţiile minorităţilor naţionale au preluat 12 instituţii, iar acum…

A Nyugat elárulta szövetségeseit, a tragédia előszobájában vagyunk

Idén február 12-lén írtam meg azt a cikket, amelyben arról értekeztem, hogy bizony, a Nyugat lemondott Ukrajnáról, és Izraelről is. Azóta eltelt lassan két hónap, és mintha csak engem akarna igazolni a nyugati politikai elit – tökölésük mostanra már egyre világosabban üzenik nekünk is: tragédia előszobájában állunk. Lássuk csak! hirdetés hirdetés Amerika: az Egyesült Államok…

Az északi átkelőn át megérkezett a Gázai övezetbe az első segélyszállítmány

A Gázai övezet északi részébe megérkezett az első olyan segélyszállító konvoj, amely az új, északi átkelőhelyen lépett be az övezetbe – jelentette be pénteken az izraeli hadsereg szóvivője. Közlése szerint a Zikim kibuc közelében lévő új, szárazföldi átkelőn már csütörtök este belépett a Gázai övezetbe a palesztin lakosoknak szánt, újabb humanitárius segélyt szállító menetoszlop. A…

Ciolacu: első számú prioritást jelentenek az uniós források

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu. A kormányülés elején miniszterelnök elmondta, hogy a kabinet egy olyan jogszabályt is készül jóváhagyni, ami segíti a helyi hatóságokat abban, hogy számos beruházást…

14 prefektust és 11 alprefektust váltott le a kormány

Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány. Mihai Constantin kormányszóvivő közölte, az intézkedésre a 2015–ben hozott 115–ös törvény miatt volt szükség, amely kimondja, hogy ha egy prefektus vagy alprefektus jelöltként tervez indulni a helyhatósági választásokon, akkor a választások előtt legkevesebb 50 nappal le kell mondania tisztségéről. A kormány tájékoztatása szerint a…

Hat hónap felfüggesztett kapott Monica Macovei

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A Konstanca megyei táblabírósági ügyészség 2023 szeptemberében emelt vádat Monica Macovei ellen. Az ügyészség tájékoztatása szerint a volt igazságügyi miniszter 2022. október 8–án Mangalia közelében, a 39–es országúton vezetett, amikor átment a szembejövő sávra és elütött…