A svéd hidegvér visszaüt? Fekete nap a skandináv országban

Svédországban április hatodika számított az addigi legsötétebb napnak a pandémia kitörése óta: 76 halálos áldozat alig 24 óra alatt, míg a fertőzések száma 376-al emelkedett ugyanennyi idő alatt, elérve a 7206 főt – tájékoztat a Mediafax. És a svéd kormány úgy tesz, mintha nem az ő hanyagságából következett volna be ez a helyzet, most már…

Hazudott a francia kormány a maszkok viseléséről, hogy elterelje a figyelmet a valós problémáról

A francia kormány heteken keresztül azt állította, hogy a maszkok nem jók semmire, akár több rosszat is okozhatnak, mint jót, ám a valódi ok, amiért ezt az álláspontot támogatták, az a kórházak felszereléséből hiányzó maszkok ténye, amit viszont nem akartak el-, és beismerni a nagy nyilvánosság előtt – tudjuk meg a vérlázító hozzáállás mögött meghúzódó…

Izraelben a járvány árnyékában készülnek a széder estére

Izraelben a koronavírus-járvány árnyékában, teljes kijárási tilalom közepette készülnek a széder este megünneplésére – jelentette a helyi média. hirdetés hirdetés Szerda délutántól csütörtök délelőttig, az egyiptomi kivonulásra emlékező pészah ünnep kezdetét jelző széder este idejére teljes kijárási tilalmat vezettek be. Az egyes településeken belül sem lehet közlekedni, hogy az emberek ne látogassák meg rokonaikat, külön…

Három százalékon maradt a munkanélküliség márciusban Csehországban

Éves összehasonlításban márciusban 3 százalékos volt a munkanélküliség Csehországban, megegyezett a februárival – közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában. hirdetés hirdetés A munkát kereső személyek száma februárhoz viszonyítva márciusban 1700-al 225 678-ra csökkent. Ugyanakkor több mint 9 ezerrel visszaesett a szabad munkahelyek száma. Március végén a hivatal 342 287 szabad munkahelyet tartott nyilván. Jana…

Petőfi Irodalmi Múzeum: hangoskönyvek, zenei produkciók, irodalmi művek – pályázatok művészeknek a túléléshez

Hangoskönyvekre, új zenei produkciókra és irodalmi művekre írt ki nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában. hirdetés hirdetés A hangoskönyv-pályázatról Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az adásban elmondta: a kollégákkal mintegy 100 kortárs irodalmi remekművet választottak ki, amelyeknek otthoni felolvasására művészeket, elsősorban színészeket várnak.…

Biosz7; A sejt felépítése és működése (Videótanár)

A sejt az összes ismert élő organizmus szerkezeti és funkcionális építő eleme. Ez a legkisebb egység, amelyet még a természetben élő névvel illetnek, mivel ez a legkisebb olyan egység, amely még anyagcserére és szaporodásra is képes. hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter…