Trócsányi ellenérveit figyelembe sem vették – Várhelyi Olivér az új magyar jelölt, a románok még taknyolnak (Frissítve!)

Különbség: miközben a román államfő beszélgetni hívta a kormányfőt, hogy közösen gondolják ki, mi legyen most, hogy Rovana Plumbot visszautasította az EP jogi bizottsága (JURI), Magyarország máris lépett és megnevezte új jelöltjét. Még csak fel sem bontotta az EP elnöke azt a levelet, amit a JURI-tól kapott, és amiben taglalják a két eurobiztosi jelölt visszautasítását,…

Klaus Iohannis a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem toleranciáját méltatta a magyarellenes Ioan Aurel Pop oldalán

Klaus Iohannis román államfővel ünnepelték a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben elindult román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát. hirdetés hirdetés Több mint tízezer diák és tanár vett részt a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elől indult, a város főteréig tartó felvonuláson, ahol a hat kolozsvári állami egyetem rektorai, Kolozsvár polgármestere, Kolozs megye önkormányzati elnöke,…

Októberben tartják a reformáció hónapját

Októberben tartják a reformáció hónapját a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul. hirdetés hirdetés A MEÖT MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a központi megnyitó ünnepség október 1-jén, kedd este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban lesz. Az istentiszteleten Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke hirdet igét,…

Megszületett a kormánykoalíciós megállapodás a belgiumi Flandria régióban

Hárompárti koalíciós megállapodás született, és ennek nyomán megalakulhat a belgiumi Flandria regionális kormánya a május végi választásokat követően – jelentette a helyi sajtó hétfőn. hirdetés hirdetés Májusban az európai uniós választásokkal együtt a regionális parlamentek és a szövetségi törvényhozás tagjairól is szavaztak Belgiumban. Szövetségi szinten és a flamand régióban viszont azóta is ügyvivő kormány van.…

Osztrák választások: elhúzódó koalíciós tárgyalásokra lehet számítani

Elhúzódó koalíciós tárgyalásokra lehet számítani Ausztriában; a folyamat végén a vasárnapi választás egyértelmű győztese, a Osztrák Néppárt vezetője, Sebastian Kurz valószínűleg újra az Osztrák Szabadságpárttal alakít majd kormánykoalíciót – mondta a Nézőpont Intézet elemzője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. hirdetés hirdetés Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: a másik lehetséges koalíciós partner a Zöldek pártja, amelynek…